Már sejtettem, hogy valami nincs rendben, amikor gazdi olyan lelkesen, hangosan hívott magához reggel. Mikor megláttam a kezében a pórázt, azonnal izgatott lettem, és borzalmasan megörültem, hogy megyünk sétálni, körbe is ugráltam, ahogy azt kell. De a kapu csak nem akart kinyílni, sokkal inkább a kocsi ajtaja, de gondoltam, valami nagyobb kirándulásra megyünk, be is pattantam, amikor arra kért, mint egy jó kutya. Az úton már rettenetesen kíváncsi voltam, hogy hová is megyünk, és egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne nyüszögjek, pedig tudom, hogy gazdi azt nem szereti, olyankor mindig mondja, hogy nincs semmi baj. Tudom én, csak hát annyira izgulok, na. Biztos, ami biztos, belülről jól megnyalogattam az összes ablakot, hogy jobban lássam az utat, és ülni se bírtam, mert hátha akkor valamiről lemaradok. Mikor megérkeztünk, alig vártam, hogy kiszállhassak a kocsiból – a rengeteg szag csak úgy vonzott, kicsit meg is rángattam a gazdit a póráz másik végén, de hát muszáj volt, némelyik szag olyan gyorsan elillan! Hamarosan odaértünk egy nagy kőkockához,amin gazdi megnyomott egy gombot – ekkor kicsit nyugtalan lettem, hiszen se hegyek, se semmi, szóval egyre inkább úgy tűnt, ez nem kirándulás lesz… Nem, az nem lehet, hogy megint a fehér köpenyes emberhez visz, hiszen ott néhány napja voltunk! Úristen, és ha mégis? Teljesen bepánikoltam. Ekkor megjelent a kapuban három lány – egész jó szaguk volt, bár nem nagyon tudtam koncentrálni, inkább azon ügyködtem, hogyan léphetnék meg mihamarabb. Az egyik lány beszélgetett gazdival, és ő odaadta neki a pórázom. Na, akkor nagyon megijedtem. Azt hittem, itt fog hagyni megint, úgyhogy keserves sírásba és fickándozásba kezdtem.
A lány azonban a póráz végén nem engedte, hogy hisztizzek. Egyetlen mozdulattal helyre tett, és éreztem, hogy neki szót kell fogadnom. Sétáltunk egy kicsit lent, szépen, mellette lépkedtem, pedig a szagok még mindig nagyon csábítottak. Szerencsére gazdi is ott volt mellettünk, ez kicsit megnyugtatott.
Ezután visszamentünk a kőkockához, és egy nagyon érdekes, új perspektívát fedeztem fel: akkor sem történik semmi, ha nem én megyek be először egy ajtón. Eddig mindig előrefurakodtam, mert olyan kíváncsi voltam, hogy mi lehet bent, de most a lány, akit gazdi Vikinek szólított, megtanított, hogy sokkal udvariasabb dolog, ha előre engedem őt és gazdit. Végülis, nem nagy kunszt, és még meg is dicsértek érte. Egész büszke voltam magamra. Mikor felértünk a lakásba, gazdi bement a szobába, el is tűnt a szemem elől, kicsit megijedtem, de Viki kint maradt velem az előszobában. Én megpróbáltam gazdi után menni, de Viki nem engedte, mindig visszaterelt az ajtóhoz, úgyhogy egy idő után feladtam, és lefeküdtem, gondoltam, csak megunja… erre nem beengedett? Ki érti az embereket…
Ezután órákon át csak játszottunk, mindenki kedves volt velem, és annyi jutalomfalatkát kaptam, hogy egy kicsit meg is fájdult a pocakom. Az egyik lány egy villogó izét tartott folyton az arca elé, kicsit furcsa volt, de igazából nem zavart. Volt labdázás, amit imádok, kaptam valami igazi ínyencséget, amitől a lányok elég fura arcot vágtak, pedig olyan isteni illata volt, nem értem, mi volt a bajuk. Azt mondták, szárított borjútüdő a neve. Mindenesetre én imádtam.
El is csomagoltattam a maradékot, ha nekik úgyse ízlik… A fenti játék után még lent is futkároztunk egy kicsit, a lány, azt hiszem Tamara a neve, ide is hozta azt a fura, nagy gépet, de nem nagyon törődtem vele. Találkoztunk más kutyákkal is, és bár egy kicsit nehezményeztem, hogy nem csak velem foglalkoznak a lányok, azért jót játszottunk.
Utána még felmentünk a lakásba, ahol gazdi leült egy világító izé elé, és semmit se csinált, én meg akartam neki szólni, hogy menjünk már, ha úgyse csinál semmit, de akkor Viki és gazdi közösen megértették velem, hogy most legyek türelmes egy kicsit. Pedig az nem az erősségem. De hallgattam rájuk, egye fene… Hamarosan elindultunk haza, már nem voltam olyan izgatott, mint odafelé, csendben ültem, és vártam, hogy hazaérjünk. Nagyon elfáradtam, de igazán szuper nap volt, mondjuk aznap nem kaptam vacsorát, amit egyáltalán nem értettem, de gazdi azt mondta, fél, hogy így is elrontottam a gyomromat. Hát hogyan tudnám elrontani, amikor mindig olyan üres?! Nem ért hozzá…
